Ezt nemrég hallottam, és először nevettem. Aztán elgondolkodtam. És gyorsan felálltam a fotelből.
Hihetetlen, hogy mennyi nyomot hagyunk úgy, hogy nem is tudjuk. Emberekben. Vannak néhányan, akikre szívesen gondolok, és volt egy rövid közös szakasza az életünknek. Nekem jelent, amit jelent. De neki? Ezt a kérdést eddig sosem tettem fel magamnak, mert hát úgysem tudom. A napokban viszont felhívtam egy régi ismerőst, akivel együtt dolgoztunk. És kiderült, hogy nála kint lógok a falon. Egy közös fotónk. Nap, mint nap lát engem. Bennem különös érzést keltett ez a tény. Gyorsan el is mentem hozzá, hogy újra élővé tegyük a kapcsolatot. Mert itt lakik nem messze. Egymás szomszédságában képesek lennénk nem találkozni...hisz nem láttuk egymást hat éve.
Időnként szedjük elő a régi neveket emléktárunkból, és a facebookon írjunk rá. De ne azt, hogy "Mizu? Rég láttalak!", hanem hogy "Mi a számod, és hol találkozzunk!"
Egész más az élmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése