A könyvek

Ha már elkezdtem könyveket ajánlani, akkor csak írok pár szót róluk, amikor hétről hétre újat veszek elő. Minden héten ajánlok egy újabbat.
Az előző kettő azonos szerzőtől, azonos stílusban íródott. Robert Fulghumról már olvastam jó és rossz kritikát is, mint mindenkiről. Erre is az igaz, mint a pudingra. Bele kell olvasni és utána eldönteni. Számomra, amit ezek a könyvek jelentettek: humor, könnyes nevetés, derűs aha élmények, meghatódottság és meggyőződés, hogy máshol sem tökéletes. És máshol is minden az óvodában, kisgyermekkorban kezdődik.
Az én kislányom, aki három és fél éves most tanulja, azokat az alapvető normákat, amikről a szerző ír. Hogy megmossuk a kezünket evés előtt, és wc használat után, hogy köszönünk, hogy nem vesszük el a másét, hogy nem okozunk fájdalmat másnak stb. Sok van. Tanítjuk. De nem éljük. Példa nélkül pedig mindez elmosódik, és mire 30 évesek leszünk elfelejtjük azt, amit még egy óvodás is tud.

Aztán most itt van Janikovszky Éva. Nem sok művét ismerem, de ezt mindenképpen kiemelném.
"...az élet ugyanis hol derűs, hol meg borús. S korunk előrehaladtával az utóbbi néha túlsúlyba jut. Egy biztos: egyetlen életünk van, ne hagyjuk hát, hogy eluralkodjék rajtunk a rosszkedv. Tessék elhinni, hogy mindennek van humoros oldala is. Csak meg kell találni." - mondja az írónő. Majd a kedvencemben elmeséli miért is jó, ha valakinek már eleve rossz a memóriája! Tehát nem öregségére, hanem amikor mindig is rossz volt! Hogy ez most bosszúság? Hogy hol van a kulcs, a szemüveg, a telefon, a kocsikulcs, a pénztárca és hasonló fontos, és mindig kéznél kellene lenni dolgok? Erre azért van recept. Munkával, és pici rendszerrel megszervezhető, hogy ne menjen el az amúgy is elkésett indulás utolsó utáni 10 perce azzal, hogy teljesen felpörgött állapotban, felöltözve, harci díszben nincs meg a kocsikulcs! Ajánlom mindenkinek, aki szeret nevetni, aki meg szeretné érteni a nyugdíjas korosztály dilemmáit, aki szeretné tudni, miért is szép az az élet!

Nyomot hagyni

"Emberi életünk célja, hogy nyomot hagyjunk. De ne a fotelben."

Ezt nemrég hallottam, és először nevettem. Aztán elgondolkodtam. És gyorsan felálltam a fotelből.

Hihetetlen, hogy mennyi nyomot hagyunk úgy, hogy nem is tudjuk. Emberekben. Vannak néhányan, akikre szívesen gondolok, és volt egy rövid közös szakasza az életünknek. Nekem jelent, amit jelent. De neki? Ezt a kérdést eddig sosem tettem fel magamnak, mert hát úgysem tudom. A napokban viszont felhívtam egy régi ismerőst, akivel együtt dolgoztunk. És kiderült, hogy nála kint lógok a falon. Egy közös fotónk. Nap, mint nap lát engem. Bennem különös érzést keltett ez a tény. Gyorsan el is mentem hozzá, hogy újra élővé tegyük a kapcsolatot. Mert itt lakik nem messze. Egymás szomszédságában képesek lennénk nem találkozni...hisz nem láttuk egymást hat éve.
Időnként szedjük elő a régi neveket emléktárunkból, és a facebookon írjunk rá. De ne azt, hogy "Mizu? Rég láttalak!", hanem hogy "Mi a számod, és hol találkozzunk!"
Egész más az élmény.

Aki keres, az talál

Egyre többször tapasztalom, hogy ha valami a figyelmünk fókuszába kerül, arról hirtelen sok információnk lesz, sokszor szembejön velünk. Ilyen egyszerű példa, ha mondjuk egy piros cipőt szeretnénk venni, akkor biztos, hogy minden nő lábán azt látunk. Ha szeretnénk, vagy nem szeretnénk kisbabát, biztos, hogy a létező összes várandós nő velünk fog szembejönni. Ilyen ez. Vonzás. Amire belül figyelünk, azt kint is észrevesszük. Tehát nagyon igaz a régi mondás: Aki keres, az talál. Így találtam rá a fő érdeklődésemre, a kreativitásom lényegére, (amiről eddig azt hittem nincsen, mert csak a művészi kreativitást tekintettem annak) és mindarra amire érdemes figyelni!